A Castle Attack 2 a legújabb, bárki által elérhető verziója a Castle Attack sorozatnak és az első, amelyik 3D-s grafikával dolgozik. 2004. december 22-én jelent meg, hogy népszerűsítse a közelgő Stronghold 2-t, nagyjából 5 hónap távlatából. Simon Dradbury tervezte, amit Phil Busuttil egészített ki és programozott le Jason Juta grafikáival.
Míg nagyon hasonlít az eredeti Castle Attack-ra, addig sokban el is tér tőle (pl.: új grafika, játékmenet, ellenségek, stb.). Mint a Castle Attack-ban, a játékot 3 íjásszal kezdi a játékos, 3 különböző szintű falon. Ezek fogják feltartani az ellenséges hordákat. Habár eddig csak egy mérnök építette a várat 5%-onként, most 3 mérnök 2%-kal. Ugyan úgy mérnököt lehet csinálni bármelyik íjászból, és működik visszafelé is. Az íjászoknak viszont nincs több hely, csak a kezdettől lévő 3 darab.
Még mindig megvan a forró olajos bödön, ahogy az első részben, noha most a Z-vel lehet cselekvésre bírni. Emellett még 2 új taktikai lehetőségünk van. Az X gombbal a játékos köveket lőhet ki egy mangonelből, ami mindent elpusztít a fél pályás becsapódáskor. Ha még ez sem hozza meg a kívánt eredményt, meggyújtott farönköket lehet végiggurítani a csatamezőn a C gomb lenyomásával. Ez teljesen elpusztít mindent, ami csak az útjába kerül.
A pontszám kiszámítás különböző módokon zajlik. Először is a megölt egységek száma a mérvadó, itt más egység más pontot ad. Emellett ugyanúgy ott van a Time bonus az előző részből, amellyel annál több pont szerezhető, minél hamarabb elkészül a kastély. Castle Attack 2 újításai közé a pontszámításnál 4 dolog tartozik. Az egyik az Accuracy Multiplier, azaz pontossági szorzó. Ezt akkor kapjuk, ha a nyílzáporral nem vétünk el egy célpontot sem. Egyszerre több halálos lövés leadása mégjobban növeli a szorzóval megölt egységekért kapott pontot. Újabb újdonság a Honour Crown, dicsőség koronák. Azt jelzi, milyen messze lett eltalálva az egység. Minél távolabb, annál jobb az eredmény. A legtávolabbi lövésért arany korona, a hosszú távolságra leadottért ezüst, míg a közepes távolságért bronz korona jár. A közeli találatok nem adnak koronát. Harmadik, amit belevettek a játékba, az a Cow bonus, azaz tehén jutalom. Időnként egy tehén jelenik meg a csatamező túlsó felében. Ha sikerül eltalálni, 3000 jutalompontot kap a játékos. Az utolsó újdonság a pontszámításnál, hogy a megmaradt taktikai húzásokat is pontozza a rendszer. A segítségek minden pálya végén külön-külön hozzáadódnak a pontszámhoz. Legkevesebbet a forró olaj éri, míg a legtöbbet az lángló rönkök gurítása.
A játékmenetben is történtek változtatások. A legfeltűnőbb az új ellenségek, de más módosítások is történtek. A képernyő bal alsó sarkába látható, ahogyan épül a vár, nem úgy mint a Castle Attackban. Ezen felül nem veszít a játékos, ha a falait lerombolták. Az Uraság jókora életerővel rendelkezik, aki az utolsó védőjeként küzd a vár védelmezéséért. Míg a gyengébb csapatokból (mint például a lándzsás) számosat legyőz, addig a kardforgatók nagyobb csapatával már nem bír annyira.
Nagy változás ment végbe az ellenségese egységek közt, ahogy az alább van felsorolva:
Segítségek és tippek
Rendkövetelmények:
Letölthető innen: http://www.gamershell.com/news_19252.html